Milyen kötelezettségeink vannak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításunkkal kapcsolatban?

Mindig kössön kötelező biztosítást!Ahogy a biztosítás nevében is szerepel, ha közúton szeretnénk használni gépjárművünket, kötelező rá felelősségbiztosítást (kgfb-t) kötni és azt rendszeresen, évről-évre, biztosítási évfordulóra megújítani. Nézzük, hogy milyen egyéb szabályokat kell még betartanunk, hogy megfeleljünk a szerződéses kötelezettségeinknek.

A leggyakoribb hiba, ami előfordul a kötelező biztosítások kapcsán, ha valaki megveszi a gépjárművét, majd úgy indul haza vele, hogy nem kötötte meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást. Sokan úgy vélik, hogy ez a feladat bőven ráér később is, de ez téves gondolat! Közúti forgalomban nem vehetünk részt érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás nélkül. Ezt a szabályt érdemes nagyon komolyan vennünk a saját érdekünkben.

Ha már rendelkezünk kgfb-vel, fontos, hogy az érvényességét igazolni tudjuk. Ehhez célszerű a forgalmi engedélyünk mellett tartani biztosítási kötvényünket vagy a biztosítótól kapott díjfizetési igazolást. Amennyiben közúti ellenőrzésre kerül sor, a rendőr jogosult ellenőrizni a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításunk meglétét.

Műszaki vizsga alkalmával, vagy ha közúti baleset részeseivé válunk, akkor is szükségünk lehet a kötelező biztosításunk bizonylatainak bemutatására. Utóbbi esetben akkor is szükséges a biztosításunk bizonylata a baleseti kárbejelentő miatt, ha nem mi vagyunk a károkozók.

Érdemes fejben tartani, hogy kötelezően rendőrt kell hívni, ha személyi sérülés történik egy baleset során. Amennyiben külföldi gépjármű is részese a balesetnek, vagy a baleset résztvevőinek nem sikerül megállapodniuk, szintén minden esetben hívjunk rendőrt.

Amennyiben elhagyjuk az országhatárt, győződjünk meg róla, hogy a biztosítási zöldkártyánk is nálunk van, a biztosítónk ezt ingyen bocsájtja a rendelkezésünkre. Nemzetközi rendszámegyezmény szabályozza, hogy mely országok fogadják el rendszám alapján a kötelező biztosítás igazolását, azaz nem szükséges semmilyen igazolás, mert a rendszámunk igazolja a biztosítás meglétét. Ennek ellenére azt tanácsoljuk, hogy bármelyik országba is utazunk, minden esetben vigyük magunkkal a biztosítási zöldkártyát.

Reméljük sok hasznos információt tudtunk átadni Önnek!

Amennyiben új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást szeretne kötni vagy az évfordulóhoz közeledik és szeretné megtalálni az Ön számára legmegfelelőbb ajánlatot, kalkuláljon most: Eurorisk.Hu - Kgfb díjszámítás

Eurorisk, egész évben az Ön biztonságáért!



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft