A világ 10 legnagyobb biztosítója
A világ legnagyobb biztosítóinak listáját számos kritérium alapján fel lehet állítani, például díjbevétel, piaci kapitalizáció, összes bevétel, nyereség, eszközök értéke, vagy akár a földrajzi lefedettség alapján is. A mostani listán a legnagyobb bevétellel rendelkező biztosítótársaságok szerepelnek (nem sorrendben).

1) AXA

Az AXA 56 országban több mint 102 millió ügyféllel rendelkezik és 157 ezer embert foglalkoztat, így egyike a világ vezető biztosítási csoportjainak. Legfőbb üzletágai közé a vagyonbiztosítás, az életbiztosítás, a megtakarítási termékek és a vagyonkezelés tartoznak. Központja Párizsban található, leányvállalatai pedig Afrika, Észak-Amerika, Közép- és Dél-Amerika, Ázsia, Európa szerte és a Közel-Keleten is megtalálhatók.

2013-ban, a latin-amerikai jelenlétének megerősítése érdekében az ACA 51% részesedést szerzett a kolumbiai Colpatria Seguros biztosítótársaságban. Ugyanebben az évben vált a legnagyobb nemzetközi biztosítóvá Kínában, miután 50% részesedést szerzett a Tian Ping biztosítóban. Ezen kívül az AXA megvásárolta a HSBC mexikói nem-életbiztosítási portfolióját is.

Az AXA csoport konszolidált bruttó bevétele 2013-ban 91 milliárd euró volt.

2) Zurich Insurance Group

A svájci központú nemzetközi biztosítási céget 1872-ben alapították. Leányvállalataival együtt több, mint 170 országban van jelen, és 55 ezernél is több embert foglalkoztat. Alaptevékenységei közé az általános biztosítás, az életbiztosítás és a mezőgazdasági biztosítás tartoznak.

2013-ban 15%-kal magasabb, 4,7 milliárd dolláros profitot ért el a csoport, összes bevétele pedig 72 milliárd dollár volt.

3) China Life Insurance

Kína legnagyobb, állami tulajdonú biztosítója és pénzügyi szolgáltató cége, valamint intézményi befektetője az 1949-ben létrehozott People's Insurance Company of China (PICC) utódja, 1999-ben nevezték át. 2003-ban a társaságot átszervezték, hét leányvállalatot hoztak létre, amelyek életbiztosítással, nyugdíjalapok kezelésével, vagyonkezeléssel, vagyon- és felelősségbiztosítással, befektetéssel és külföldi tevékenységekkel foglalkoznak.

A cég szerepel a New York-i, a Hong Kong-i, a sanghaji tőzsdén, piaci kapitalizációját tekintve pedig a legnagyobb állami életbiztosító a világon. 2013-as bevétele 423,61 milliárd juan (68,1 milliárd dollár) volt.

4) Berkshire Hathaway

A biztosítót 1889-ben alapították,Warren Buffetnek sikerült a világ egyik legnagyobb vállalatát létrehoznia belőle. A Berkshire Hathaway ma az egyik legnagyobb vagyonkezelő konglomerátum, amely olyan ágazatok számára nyújt biztosítási és viszontbiztosítási szolgáltatást, mint a vasúti közlekedés, a pénzügy, vagy az energiaszektor.

5) Prudential

A biztosítási és pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozó cég több mint 23 millió ügyféllel rendelkezik Ázsiában, az USA-ban és az Egyesült Királyságban. A céget 1848-ban alapították az Egyesült Királyságban, jelenleg négy nagy leányvállalattal működik: Prudential Corporation Asia, Prudential UK, Jackson National Life Insurance Company és M&G Investments. A Jackson biztosítótársaság az USA-ban tölt be vezető szerepet, míg a Prudential UK nyugdíj- és életbiztosítások terén számít vezető szolgáltatónak. A Prudentialt a londoni, hongkongi, a szingapúri és a New York-i tőzsdén is jegyzik, világszerte mintegy 22 ezer alkalmazottja van, több mint 443 milliárd fontnyi vagyont kezel.

6) UnitedHeath Group

Az USA egyik legnagyobb egészségügyi vállalkozása, két fő üzleti tevékenységgel: egészségügyi ellátásokkal (UnitedHealthcare) és egészségügyi szolgáltatásokkal (Optum). Több mint 85 millió embert szolgálnak ki az USA összes tagállamában és 125 országban.

A társaság árbevétele 122 milliárd dollár volt 2013-ban, amely közel 12 milliárddal magasabb, mint 2012-ben. A csoport elmúlt négy évben a Fortune „a világ legelismertebb márkái” listájának élén végzett a biztosítási és betegellátási szektoron belül.

7) Munich Re Group

A csoportot 1880-ban alapították, több mint 30 országban van jelen, elsősorban azonban Ázsiára és Európára fókuszál. Elsődleges biztosítási tevékenységet leányvállalatán, az ERGO-n keresztül folytat, Németországban piacvezető pozícióval. A csoport új ága, a Munich Health, amely az egészségügyi ellátás területén nyújt kockázatkezelési és biztosítási szolgáltatásokat.

A csoport mintegy 45 ezer embert foglalkoztat. Tavaly 3,3 milliárd eurós nyerségről számoltak be, 51,5 milliárd eurós árbevétel mellett.

8) Assicurazioni Generali

A vállalatot 1831-ben alapították. A Generali csoport nem csak Olaszországban piacvezető, de a globális pénzügyi és biztosítási szolgáltatások területén is kiemelkedő szereplőnek számít. A csoport több mint 60 országban van jelen, dominánsan Nyugat-, Közép- és Kelet-Európában. A csoport főként az életbiztosításokra fókuszál, de nem-életbiztosítások területén is diverzifikált portfolióval rendelkezik.

Világszerte több mint 77 ezer alkalmazottal és 65 millió ügyféllel rendelkezik. Tavaly összesen 66 milliárd euró díjbevétele keletkezett: 68% életbiztosításokból, 32% nem-életbiztosításból.

9) Japan Post Holding

Ez az egyik legnagyobb állami tulajdonban lévő konglomerátum Japánban. Négy fő területen érdekelt: levélkézbesítés, postahivatalok működtetése, banki funkciók és életbiztosítások. A biztosítási üzletág a postahivatalokat használja országos értékesítési hálózatként, saját értékesítési irodái mellett.

A csoport nyeresége tavaly 4,9 milliárd dollár volt, bevétele pedig közel 204 milliárd dollár. A csoport 2015-ben tervezi a tőzsdei bevezetést az USA-ban.

10) Allianz SE

A vezető pénzügyi szolgáltató vállalatot 1890-ben alapították, biztosítástól a vagyonkezelésig nyújt szolgáltatásokat. A csoport 70 országban, 1,77 milliárd eurónyi kezelt vagyonnal működik.

2013-ban a csoport összes bevétele 110,8 milliárd euró volt, működési eredménye 10,0 milliárd euró. A bevételekhez 42%-ban a nem-életbiztosítások, 51%-ban egészségbiztosítások, 7%-ban a vagyonkezelés, 1%-ban pedig a vállalati és egyéb szolgáltatások járultak hozzá.


 
Forrás: Biztosítási szemle


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft